2011. Május 10.
Május 8-án rendezték meg a superbike világbajnokság (WSBK) negyedik futamát Olaszországban, a monzai versenypályán. Leon Haslam, a BMW gyári versenyzője az idényben másodszor állhatott fel a dobogóra; az első versenyen, harmadik helyen ért célba. Az összetett pontversenyben ötödik helyen álló brit klasszist sajnos a második verseny első körében letaszították a pályáról, így nem tudta befejezni a versenyt. A csapat másik pilótája, Troy Corser kiváló teljesítménnyel az első versenyben a hetedik, míg a másodikban az ötödik helyet szerezte meg.

A hétvégén tiszta, napos időben álltak rajthoz a pilóták Monzában. Az első versenyen Troy Corser rajtolt a legjobban, így a negyedik helyről indulva az első kanyarban át is vette a vezetést, viszont a második körben Lavery és Biaggi is megelőzte. Eközben Haslam remek versenyzéssel a hatodik helyről előbb a negyedik, majd a harmadik helyre jött fel a BMW S 1000 RR nyergében. A dobogós helyezést végül kemény csatában sikerült megvédenie a korábbi 250 cm3-es világbajnok, Marco Melandri-val szemben. Corser végül a hetedik helyen ért célba, a BMW Motorrad Italia csapatából Ayrton Badivini pedig a 11. pozíciót szerezte meg.

A második verseny sem szűkölködött izgalmakban. Corser ismét remek rajttal az élmezőnybe került, ám csapattársát, Haslam-ot sajnálatos módon már az első kanyarban letaszították a pályáról, ami után nem tudta folytatni a versenyt. Röviddel később a címvédő Biaggi visszaszerezte vezető helyét, Corser pedig először a harmadik helyre került, majd egy kicsúszás után végül ötödik helyen ért célba. A BMW Motorrad Italia csapatából Ayrton Bodavini-nek sikerült élete legjobb WSBK eredményét elérnie, a 6. helyen végzett a második versenyen.

Leon Haslam a verseny után a következőket nyilatkozta: „Az első versenyen nem sikerült jól rajtolnom és sajnos pár hibát is elkövettem, ami azt jelentette, hogy keményen kellett hajtanom, hogy utolérjem az élmezőnyt, ennek ellenére teljesen elégedett vagyok a versenyeredménnyel és a motorral is. A második versenyen már az első kanyarban hátulról kiütötték a motort alólam. Nem vagyok biztos abban, hogy mi is történt pontosan, de azt tudom, hogy sokkal jobban sikerült a rajtom. Az esés után bevittek a közeli korházba, ahol megállapították, hogy a jobb lábam egyik lábujja eltört. Szerencsére nem gondolom, hogy ez nagy problémát jelentene az elkövetkező teszteken, vagy akár a salt lake-i futamon” – mondta el a versenyző.

Troy Corser, a csapat másik versenyzője a verseny után elmondta: „Összességében elégedett vagyok a hétvégi teljesítettünkkel. Mindkét versenyen nagyon jól sikerült rajtolnom és tartanom a vezető helyet. Azon kívül, hogy az első versenyen gumiproblémánk volt és emiatt visszaestem néhány helyet, a motor végig tökéletesen teljesített. A második versenyen nagyon jól éreztem magam a nyeregben, egészen addig, amíg az első kanyarban ki nem sodródtam Marco Melandri-nak köszönhetően. A teljesítmény, amit mutattunk egyértelművé tette, hogy képesek vagyunk dobogón végezni, sajnos ez azonban nekem most nem jött össze” – nyilatkozta Corser.
A WSBK következő futamát május 30-án, az Egyesült Államokban rendezik a Miller Motorsports Park pályáján.
Eredmények – Monza:
1. verseny: 1. Laverty (IRL – Yamaha), 2. Biaggi (ITA – Aprilia), 3. Leon Haslam (GBR – BMW Motorrad Motorsport), 7. Troy Corser (AUS – BMW Motorrad Motorsport), 11. Ayrton Badovini (ITA – BMW Motorrad Italia)
2. verseny: 1. Laverty (IRL – Yamaha), 2. Melandri (ITA – Yamaha), 3. Fabrizio (ITA – Suzuki), 5. Corser (Aus – BMW Motorrad Motorsport), 6. Badovini (ITA – BMW Motorrad Italia), DNF. Leon Haslam (AUS – BMW Motorrad Motorsport)
Összetett pontverseny: 1. Checa – 145, 2. Melandri – 118, 3. Biaggi – 117, 5. Haslam – 84, 11. Corser – 46, 12. Badovini – 35
Konstruktőri pontverseny: 1. Ducati –152; 2. Yamaha – 147; 3. Aprilia – 139; 4. BMW – 101; 5. Honda – 93; 6. Suzuki – 74; Kawasaki – 53
2011. Április 20.
A Superbike Világbajnokság legutóbbi asseni versenye hatalmas kihívás volt a BMW Motorrad Motorsport pilótái – Troy Corser és Leon Haslam – számára. Corser a hatodik helyet szerezte meg az első futamon, viszont sajnos a második futamon elesett, ezzel szemben Haslam az első futamon esett el és a második futamban sikerült kemény harccal az ötödik helyet megszereznie.
Az első futam tragikusnak ígérkezett, mivel mindkét RR pilótának meg kellett küzdenie a harmadik sorból való indulás nehézségeivel. Troy Corser fantasztikusan rajtolt, ennek köszönhetően már a verseny első felében sikerült feljönnie a tizedik helyről egészen a harmadikig. Leonnak sikerült felküzdenie magát a tizenkettedik helyről a hetedikig, de sajnálatos módon elesett, így kettővel az utolsó versenyző elé sikerült visszacsatlakoznia.
Mialatt Corser egy hat fős csatába keveredett az első helyért (melyben hat különböző motorkerékpár gyártó modelljei szerepeltek) Haslam elkezdte visszaküzdeni magát azzal a céllal, hogy minimum a 15. helyet megszerezze és ezzel bajnoki pontokat szerezzen. A verseny végére a brit versenyzőnek sikerült feljönnie a 12. helyre, ezzel értékes pontokat szerezve magának és a csapatnak. Miután Troy Corser sikeresen bírta azt a kemény nyomást, amely a futamgyőzelem megszerzéséért folytatott csatában nehezedett rá, végül a 6. helyen fejezte be a versenyt, mellyel 10 pontot sikerült szereznie.
Ayrton Badovini a 9. hely megszerzésével eddigi legsikeresebb versenyét tudhatja maga mögött a Superbike sorozat keretein belül, míg a beugrópilóta csapattársa Barry Veneman a 13. helyre hozta be a BMW Motorrad Italia versenygépét.
A második verseny teljesen másképp alakult a gyári versenyzők számára. Leon Haslam ezúttal sokkal jobban kapta el a rajtot, így gyorsan feljött a 7. helyre. Később az első hét versenyző elszakadt a bolytól. A kemény britnek sikerült megelőznie Eugene Laverty-t a negyedik kör elején, majd ugyanebben a körben Noriyuki Haga-t is maga mögé utasította.
A nyolcadik körben Leon Camier megelőzte Haslamot és üldözni kezdte az élbolyt, Troy Corser pedig végleg elvesztette a lehetőséget egy jó eredmény elérésére, miután a 9. körben egy kemény harc közben elesett az RR-rel. A 22 körös verseny hátralévő részében Haslamnak eszméletlen keményen kellett védenie a pozícióját, Eugene Laverty, Michel Fabrizio és Noriyuki Haga támadásaitól, de végül az 5. helyen sikerült befutnia. Ayrton Badovini volt a másik RR-el motorozó versenyző, aki pontot tudott szerezni a második versenyen; végül a 15. helyen végzett.
Leon Haslam: „Ez egy nagyon kemény hétvége volt. A rengeteg apró hiba nagyon megnehezítette a dolgomat. Nem segített a helyzeten az első futamban történt esésem sem, a motor hátulja váratlanul megindult alattam és esélyem sem volt rá, hogy megússzam az esést. Miközben a földön voltam az egyik motoros véletlenül megütött egy kicsit melynek köszönhetően egy kicsit furcsán éreztem magam a második versenyen. Ennek ellenére sikerült jól rajtolnom a második futamon és felküzdöttem magam az élbolyba, de sajnos nem tudtam átverekedni magam rajtuk. Örülök, hogy újfent sikerült az első ötben végeznem és tudom, hogy ezután bemegyünk a műhelybe és még keményebben fel fogunk készülni a monzai futamra.”
Troy Corser: „Az első verseny nem sikerült olyan rosszul, nagyon örültem az eredménynek. A második versenyre változtattunk egy kicsit a hátsó futómű beállításokon, mely stabilabbá tette a motort. Sajnálatos módon egy kanyarbemenetben az első kerék megcsúszott, így ki is estem a versenyből. Minden rendben van, nem sérültem meg, de egy kicsit csalódott vagyok. A szabadedzésen minden rendben ment, viszont a verseny alatt volt egy kis gondunk a gumikkal. Most analizáljuk a helyzetet és megpróbáljuk kijavítani a hibát a monzai futamra.
Bernhard Gobmeier – BMW Motorrad Motorsport igazgató: „Összességében sokat tanultunk ezen a hétvégén. Az első verseny folyamán Leon az első pár körben próbálta megnyerni a futamot – egyszerűen túl akaratos volt és elvesztette az uralmát a motor felett. Az esés után is bátran küzdött, de a versenyt már elvesztette. Troy 1 perc 37 másodperces köridőkkel kezdte az első versenyt, de sajnos nem tudta tartani ezt a tempót a verseny végéig. 5 kör után romlott a körideje. A kipörgésgátló beállítása után ismét jó köridőket futott, így sikerült behoznia az RR-t a 6. helyre. A második versenyen Troynak problémái voltak a tapadással, ezzel szemben Leon jól kezdett és sikeresen megőrizte az 5. helyét egészen a kockás zászlóig. Most már a monzai versenyre készülünk.
Eredmények
Első futam: 1. Rea (GBR – Honda), 2. Biaggi (ITA – Aprilia), 3. Checa (ESP – Ducati), 6. Troy Corser (AUS – BMW Motorrad Motorsport), 9. Ayrton Badovini (ITA – BMW Motorrad Italia), 12. Leon Haslam (GBR – BMW Motorrad Motorsport), 13. Barry Veneman (NED – BMW Motorrad Italia)
Második futam: 1. Checa (ESP – Ducati), 2. Biaggi (ITA – Aprilia), 3. Rea (GBR – Honda), 5. Haslam (GBR – BMW Motorrad Motorsport), 15. Ayrton Badovini (ITA – BMW Motorrad Italia), 17. Barry Veneman (NED – BMW Motorrad Italia), DNF. Troy Corser (AUS – BMW Motorrad Motorsport)
Pontverseny: 1. Checa – 132, 2. Biaggi – 89, 3. Melandri – 85, 5. Haslam – 68, 11. Corser – 26, 15. Badovini – 20