Hétnapos erőpróba.
"A hatodik alkalommal megrendezett International GS Trophy nem szívbajosoknak szólt: a csapatoknak hét napon keresztül kellett állniuk a speciális kihívásokkal teli megpróbáltatásokat, valamint a rendkívül intenzív napi szakaszokat 30 fok fölötti hőmérséklet mellett. A verseny során át kellett kelni folyón, fáradságos utakat kellett megtenni a hegyvidéki régiókban és nehéz ügyességi kihívásokat kellett teljesíteni.
"A verseny kemény és kimerítő volt az elejétől a végégig", hangsúlyozza Heiner Faust, a BMW Motorrad Sales and Marketing vezetője. És nem túlzott: az Int. GS Trophy 2016 nem volt semmi. Az olyan elnevezések, mint a "Leszakadt híd", "Pokol megálló" vagy a "Helikopter tanya" csak sejtetik azokat a kihívást jelentő feladatokat, amelyekkel a résztvevőknek szembesülniük kellett.
A hét nap alatt a GS motorosoknak összesen 19 tesztet kellett telejsíteniük, ezekk mindegyike motoros tudást, ügyességet, fürgeséget és csapatszellemet követelt meg. De a speciális teszteknek nem csupán az volt a célja, hogy megizzasszák a versenyzőket. 30°C fölötti hőmérsékletekre a 2010 évi, Dél-Afrikában megrendezett Int. GS Trophy-ról is emlékezhetünk. Azonba a magas hőmérséklet Délkelet-Ázsiában magas páratartalommal járt együtt, ezért ez a verseny a mindenkori legforróbb eseményeink közé tartozik.
Nedves, agyagos talaj, térdig érő sár
Tomm Wolff
Az International GS Trophy pillanatai.
Felszerelés az enduro kalandhoz
Első nap:
Első nap:
Senki nem mondta, hogy ez egy könnyű verseny lesz a résztvevők számára. A kaland már az első naptól megkezdődött: egy heves zivatar meghiúsította az első szakasz megtételét, így a szervezőknek alternatív útvonalat kellett keresniük. A résztvevők kb. 180 kilométert tettek meg az első szakasz során Chiang Dao és Pai között. Sok versenyző számára nem csupán az úton előforduló nehézségek és a két trükkös teszt jelentette az egyetlen akadályt: hanem az is, hogy Thaiföldön bal oldalon kellett közlekedniük. Ezt a feladatot a legjobban az argentin csapat teljesítette és így az első helyen zárta a napot.
Második nap:
Második nap:
Ez egy gyors, 1686 méteres mászást jelentett volna. De a kanyargó hegyi utak néhány hátborzongató pillanatot szereztek a csapatok számára. Ez és a három kemény kihívás különösen megnehezítette az életüket: a motorkerékpár know-how-ját, a motorosok motoros tudását és csapatszellemét tették próbára. Az utolsó szakasz egy dzsungelen vezette át a motorosokat Mae Hong Son tartományba. A második nap végén a motorosok kimerültek, de boldogok voltak, amikor végre megpihenhettek a felfújható matracokon a sátraikban.
Harmadik nap:
Harmadik nap:
Mae Hong Sonból az út különböző hegyi régiókon keresztül halad Mae Sariang felé. Az utak ideálisak voltak a gyors vezetésre. A GS motorosok 265 kilométert tettek meg R 1200 GS motorkerékpárjaikon. A harmadik napra a szervezők két trükkös tesztet készítettek elő.
Negyedik nap:
Negyedik nap:
A negyedik napon a GS motorosok egy 136 kilométeres kört tettek meg Mae Sariang körül, majd Thaiföld és Myanmar határán fejezték be a napot. Itt a motorosok lélegzetelállító kilátást élvezhettek a határ másik oldalára, Myanmarba. Az utazásnak ezen a szakaszán a csapatok láthattak igazi gólyalábas településeket, távoli erdőket és apró, ázsiai földműves falvakat. A napi kilométer-számláló 140 kilométert mutatott a versenynek ezen a napján – de a megtett utat a motorosok inkább 280 kilométernek érezték. Nem is csoda, hiszen ezen a napon a versenyzőknek néhány bonyolult, speciális tesztfeladatot is el kellett végezniük. Át kellett kelniük motorral a vízen és végig kellett vezetniük a motorkerékpárt egy fatörzsön.
Ötödik nap:
Ötödik nap:
Irány keletre, ami egy 270 kilométeres útszakaszt és kilenc órát jelentett: a dolgok valóban komollyá váltak az Int. GS Trophy félidejében A speciális teszt során a motorosoknak meg kellett tenniük néhány éles kanyart. Egy másik feladat a motorosok irányérzékét tette próbára. A hőség és a kemény tesztek során elvégzett gyakorlatok miatt, amelyeket teljes sebességgel kellett teljesíteniük, a motorosok igazán erősen izzadtak. Az ötödik nap végén a csapatoknak lehetőségük volt részt venni egy fotóversenyen, amely során pluszpontokat gyűjthettek. A nap fotóversenyét a kínai csapat nyerte több mint 7000 szavazattal.
Dr. Ralf Rodepeter, a BMW Motorrad marketingvezetője
Hatodik nap:
Hatodik nap:
A hatodik nap a 157 kilométer hosszú út a hírhedt Ho Chi Minh-ösvényen folytatódott, amely a rendkívül szűk útjairól ismert. A csapatoknak két speciális feladatot kellett teljesíteniük: egy navigációs feladatot és egy váltóversenyt. Ezen bonyolult tesztek során a motorosok fantasztikus képességekről tettek tanúbizonyságot. "Határozottan ez volt az egyik legnehezebb teszt a GS-versenyek során. Hihetetlen, hogy ez a motorkerékpár mire képes", mondja Ralf Rodepeter, a BMW Motorrad marketingvezetője. A csapatok által az eltelt néhány nap során átélt megerőltetés és a kimerültség egyértelműen látható volt az utolsó előtti napon. De a verseny feladása szóba sem került.
Hetedik nap
Hetedik nap
Az Int. GS Trophy 2016 a végéhez közeledett. De a néhány utolsó kilométeren a csapatoknak még sok forgott kockán. A speciális tesztek során a versenyzők dupla pontokat szerezhettek. Ezért aztán a csapatok mindent beleadtak, különösen az utolsó teszt során, amely dombos szakaszok és akadályok leküzdését kívánta meg. A napi szakasz Thaiföld erdei és hegyei között haladt keresztül. A résztvevőkhöz thaiföldi, malajziai és kínai enduro motorosok csatlakoztak, hogy támogassák őket az utolsó teszt elvégzésében. A motorkerékpár szerelmesei között nagy volt az eufória és felejthetetlen zárását jelentette az Int. GS Trophy-nak. Végül a dél-afrikai csapat került az élre és nyerte meg az Int. GS Trophy 2016 versenyt 31 pontos előnnyel, őket Németország és Nagy-Britannia követte.