Egy mindenkiért, mindenki egyért.
Egy 238 kiló tömegű motorkerékpárt egyedül nem lehet átemelni egy fatörzsön. Pedig épp ez volt a lényeg. A csapatoknak meg kellett mutatniuk, mi az a csapatszellem.
A GS vontatása földúton a tikkasztó hőségben. Ez a kihívás a teljesítőképességük határára juttatta el a csapatokat. De a motorosok nem adták fel, hanem egyesült erővel kihúzták a megpakolt motorkerékpárt a rögös útra. A rendkívüli kihívások, amelyeket a motorosok átéltek Thaiföldön közelebb hozták őket egymáshoz. Közösséggé forrtak össze és barátságok alakultak ki, amelyek a közösen átélt kalandot követően is fennmaradnak.
A résztvevők a világ minden szegletéből érkeztek és először az Int. GS Trophy-n találkoztak. Az enduro kaland azonban már a kezdetektől egy rendkívül támogató légkörben zajlik.
Csapatszellem tanulása.
Csapatszellem tanulása.
Néhány motoros már részt vett korábban a GS Challenge versenyen, az Int. GS Trophy előtt Azon a versenyen elsősorban egyedül versenyeztek és nem vették figyelembe a többi csapattagot. De erre az Enduro Challenge versenyre a motorosok háromfős csapat tagjaként érkeztek. Ez sok motoros számára új tapasztalat volt. "Először nem működtünk jól együtt. De nagyszerű élmény volt annak megtanulása, hogy hogyan kell csapatként együttműködni. Különösen úgy, hogy korábban mindig is egyedül motoroztam", meséli Alfred Scheurer a Alpesi csapat tagja.
Utazás együtt Thaiföldre.
Utazás együtt Thaiföldre.
Annak érdekében, hogy csapatként sikeresen működjenek együtt az International GS Trophy-n, többen eldöntötték, hogy kapcsolatba lépnek egymással és találkoznak az esemény előtt. Közülük néhányan, például a kínai csapat ráadásul közösen szervezte meg az utazását Thaiföldre. "Úgy döntöttünk, hogy együtt, egy csapatként érkezünk meg Thaiföldre. Alapvetően nem akartunk csak egyszerűen iderepülni. Ez a túra valóban segített megerősíteni bennünket csapatként," mondja Liang Wen-Hao. A kínai csapat négy napon keresztül motorozva jutott el Chiang Maiba.
A női csapat, amely történelmet írt.
Morag Campbell, Nemzetközi Női Csapat
Mit jelentett számodra az International GS Trophy?
Fernando Deneka, a brazíl csapat tagja:
Fernando Deneka, a brazíl csapat tagja:
"Bár a brazil csapat nem nyújtott valami nagy teljesítményt, de így is fantasztikus élmény volt, hogy részt vehettem rajta. Thaiföld bámulatos, az emberek nagyon kedvesek és a BMW R 1200 GS fantasztikus. Ez egy nagyon különleges élmény volt az életemben".
Cory Villeneuve a kanadai csapatból:
Cory Villeneuve a kanadai csapatból:
"Fölülmúlta minden várakozásomat. Igazán nagyszerű volt és sok örömet okozott. Minden tökéletes volt. A BMW Motorrad nagyszerű munkát végzett és nagyon élveztem a GS Trophy-t. Hálás vagyok a lehetőségért".
Jan Zlabek a CEEU csapatból:
Jan Zlabek a CEEU csapatból:
"Jól szórakoztunk a különböző útvonalakon. Élveztük a látványt és az embereket. Sokat kellett motoroznunk és nagyon el voltunk foglalva a tervezéssel, találkozókkal, az étkezéssel és az eredmények ellenőrzésével – igazából nincs túl sok időd a GS Trophy során".
Sébastien Saphores a francia csapatból:
Sébastien Saphores a francia csapatból:
"Nagyszerű élmény volt. Különösen nagyszerű volt a folyó átkelés a motorkerékpáron ülve. Ilyen Franciaországban nem tudnák megcsinálni, mivel ez ott tilos".
Leoncio Reynoso Sosa a mexikói csapatból:
Leoncio Reynoso Sosa a mexikói csapatból:
"Az esemény a BMW Motorrad-dal igazán szuper volt. Én csupán 18 éves vagyok, de erre egész életemben emlékezni fogok. Újra megcsinálnám, ha lesz rá lehetőségem".