Keréknyomok a homokban.
Tehetséges kezek voltak felelősek mind a BMW GS tervezésért, mind vezetéséért. Ők egyengették a motorkerékpárok számára a terepet, és a ralli és a terepi motorsport ikonjává tették. A kiváló HPNnél összegyűltek a GS atyái, hogy újra átéljék azt a történelmet, amit ők maguk segítettek írni.
A BMW rally teljesítményének epicentruma messe található. Egésze pontosan Seibersdorfban Az osztrák határhoz közeli településen alig 300-an élnek. Seibersdorf 60 kilométrre fekszik Passau-tól, és 70 kilométerre Salzburgtól. Itt hozott létre egy igazi rallybirodalmat Alfred Halbfeld és Klaus Pepperl a HPN motorkerékpár márkájukkal, amely híressé tette őket Bajorország, Németország, sőt Európa határain túl is. Ezt a helyet 1982 óta nevezik hazájuknak. Akkoriban egy korábbi vendégfogadót alakítottak át lakóépületté, és a mezőgazdasági épületben rendezték be a műhelyüket. Ahol korábban a vendégek lovai voltak elhelyezve, ma a sivatagi versenymotorok vannak kiállítva.
Az első emeleten található a raktár, amely a teljes BMW rallyalkatrész választéknak helyet ad, kétszeresn is. Több ezer alkatrész található itt, szépen elrendezve Tökéletes állapotban. Vagy ütötten-kopottan, mint például Gaston Rahier motorjának elhajlott lengőkarja, amely Klaus Pepperl számára nem értéktelen hulladék, hanem "a Párizs-Dakar verseny gyönyörű pillanata". Itt a rallytörténelem élő és a birtok minden zugában és szegletében megtalálható. Ez a hely a HPN, a Párizs-Dakar-rally és a BMW boxerek történelme. A kudarcok, de mindenek előtt a sikerek történelméé. Az állóképességet próbára tevő seibersdorfi éjszakai műszakok helye, és a még inkább a BMW Motorrad csapattal az afrikai sivatagban eltöltött, az állóképességet megcsapoló napok történetének helye. Ez a GS atyjainak története.
Akárcsak a főnix a poraiból
Úton a Six Days GS versenyre.
Peres László, a BMW tesztrészlegének munkatársa nagyon is össze van fonódva az 1980. évi Six Days versenyre gyártott GS motorkerékpárral.
Úton a Six Days GS versenyre.
Peres László áthalad a birtok udvarán és legfőbb célja, hogy találkozzon régi barátaival. Mindent jól megőriztek: a kék keret, a fehér üzemanyagtartály, a fekete motorülés, a sárga szélvédő – minden pont ugyanúgy, egyszerűen a legjobban néz ki, mint akkoriban. "Ez 90 százalékban az én gyermekem", mondja áhitattal a BMW tesztrészlegének korábbi munkatársa szinte, miközben megtekinti az 1980-as Six Days GS verseny részleteit. 1977-ben két kollegájával együtt teljesen újjáépített az előző modellt, a GS 800 motorkerékpárt. Mivel a német bajnokság szervező a következő szezonra bejelentettek egy terepi motorverseny-kategóriát a 750 cm3-es motorok számára és a BMW Motorrad ki akarta használni ezt az alkalmat arra, hogy visszatérjen a terepi motorversenyzéshez. A menedzsment három hónapra felmentette Lászlót minden egyéb kötelezettsége alól, így csak a prototípus megépítésére kellett koncentrálnia. "Az alváztól az anyagokig, minden teljesen új terület volt", meséli. A 142 kilogrammos száraz tömegével mércét állított a többi standard motorkerékpárral összehasonlítva.
A versenykörtől a szériagyártásig.
"Egy csomó kötődésem van ide", mondja Peres László a Six Days verseny GS motorjáról.
A versenykörtől a szériagyártásig.
A motor az 1978-as bajnokságon is feltűnést keltett. Ambiciózus terepi motorversenyzőként László saját maga vezette a motorkerékpárt és azonnal második helyezett lett. Lefektették az alapokat és a prototípust tovább fejlesztették a GS 80 modellé, amely a Six Days GS leggyakoribb motorkerékpárja. Miután a gyár 1979-ben belépett a versenysorozatba, a GS 80 megnyerte a német országos terepbajnokságot és két aranyérmet hozott haza az angliai Six Days világbajnokságról. A győzelmi sorozat 1980-ban is folytatódott és végül a győztes motorkerékpár kereskedelemben megvásárolható, standard verziójának bemutatásával ért véget: ez volt az R 80 G/S modell. Ezzel a modellel a BMW a túra- és a telivér enduro motorkerékpárok új szegmensét nyitotta meg. Az ünnepelt barkácsoló Peres László visszakerült a mérnökök közé, ahol kifejlesztette a motorkerékpárt. 37 évig hűséges maradt a BMW Motorrad tesztrészlegéhez.
Klaus Pepperl
Irány Dakar
Egy boxer az első képzési évben.
Alfred Halbfeld (jobbra) megmutatja Dietmar Beinhauenek a kincseit: az 1980-as és 1981-es Párizs-Dakar versenygépeit.
Egy boxer az első képzési évben.
Hirtelen mindenki egy sivatagi motorversenyről, az úgynevezett Párizs-Dakar-rallyról beszélt, amely hamarosan mint a világ legnehezebb rallyversenye lett híres. Tapasztalt terepi versenyrésztvevőként a BMW Motorrad már a Párizs-Dakar második évében, 1980-ban rajthoz áll Párizsban két gyári versenygéppel. A versenyzők: Hubert Auriol és Fenouil. Dietmar Beinhauer, a motorsportért felelős igazgató felelt a csapat sorsáért. "Ez volt a legnagyobb kihívásom a BMW-nél", meséli. Alfred Halbfelddel együtt a HPN műhelyében vizsgálja a Párizs-Dakar versenygépeit. "Az első évben egy rokonommal építettem motorkerékpárokat otthon, a garázsomban", emlékszik vissza Dietmar Beinhauer. Bár az első évben a csapat megfizette a tanulópénzt, a boxer motor fölénye azonnal világossá vált.
HPN és az összetett győzte.
A HPN 1981-es BMW motorjával Hubert Auriol szállította az első Párizs-Dakar győzelmet a BMW Motorrad számára.
HPN és az összetett győzte.
A következő években a motorsportért felelős igazgató megbízta a HPN-t három R 80 G/S átalakításával. "Klaus és én, valamint a harmadik partnerünk Michael Neher, innen az N a HPN nevében, éjszakai műszakokat nyomtunk, hogy határidőre elkészüljünk a motorokkal", idézi fel Alfred Halbfeld. "Szinte nem is aludtunk. De időre elkészültünk és jól felkészültünk a versenyre". Dietmar Beinhauer bólogat. "Mindig azt mondtam: a verseny megnyerése az előkészületeknél dől el. Emiatt voltam biztos abban, hogy mindenünk megvan a győzelemhez és nem érhet bennünket. Úgy gondolom, hogy végül is ez segített bennünket a győzelemhez". Hubert Auriol megszerezte 1981-ben a győzelmet a csapat számára és ezáltal hírnevet és megbecsülést szerzett az R 80 G/S motorkerékpárnak. "Annak köszönhetően, hogy belekeveredtünk a Páris-Dakar-rallyba, a GS a fő üzletünkké vált. Az akkori teljes csapat nagyon büszke lehet erre".
Ikonok egymás között
Schek találkozása
"Nálam kellene lennie", mondja Herbert Schek (balról) huncutkodva Klaus Pepperlnek.
Schek találkozása
Klaus Pepperl int Herbert Scheknek, hogy kövess. Szeretne neki mutatni valamit fent a raktárban. Számtalan szépen elrendezett BMW rallyalkatrész mellett elhaladva végül megállnak az 1983-as R 80 G/S előtt. Ez az egyedüli modell, amelyiknek fekete alváza van. Szponzorként Le Point van feltüntetve az üzemanyag-tartályon és fölötte a versenyző neve: AURIOL – az L alig olvasható. "Igen, ez aztán valami! Tudod, hogy ennek nálam kellene lennie?", mondja kötekedően Herbert Schek. Felélednek az emlékek Scheck kettős karrierjéről a Párizs-Dakar-rallyn. 1983-ban négy BMW motorkerékpárt gyártott a rallyra. Egyet-egyet Auriol, Fenouil és Loizeaux számára, a negyediket pedig magának. 49 évesen ő volt a verseny legidősebb versenyzője. Ezen a versenyen Hubert Auriol megszerezte második összetett győzelmét és Herbert Schek újabb négy verseymotort készített a következő évre.
Győztes versenygépek az emlékezetben.
Herbert Schek építette azt a BMW motorkerékpárt, amellyel Hubert Auriol 1983-ban nyert.
Győztes versenygépek az emlékezetben.
Az 1984-es Párizs-Dakar-rally mindent elsöprő eredmény született: Rahier és Auriol lett az első és a második helyezett a könny, megbízható Schek BMW-ékkel. Loizeaux az ötödik helyen végzett és Herbert Schek győzelemnek örülhetett az önállóan induló versenyzők amatőr rangsorába. "Ez volt a legnagyobb sikerem", mondja. Eltekintve terepi versenysikereinek hosszú listájától, amelynek kezdete a Párizs-Dakar indulásától jóval régebbi időkig nyúlik vissza. 14 alkalommal nyerte meg a német terepimotor-bajnokságot és ezen kívül kétszeres Európa-bajnok. 12-szer nyert aranyérmet a Six Days világbajnokságon. "25 évnyi Six Days versenyzést követően közölték velem, hogy életkorom miatt többé nem vehetek részt a világbajnokságon. Így aztán ezt követően a Párizs-Dakar-rallyn vettem részt, további 15 éven keresztül". Jelenleg 84 éves és klasszikus enduro versenyeke motorozik. "A motorok nem lehetnek régebbiek 1978-nál, de ez a szabály nem vonatkozik a versenyzőkre. Persze már nem nyerhetek meg mindent ", mondja nevetve. "De a fiatalok örülnek. Soha nem gondolták volna, hogy egyszer ellenem fognak versenyezni".
Herbert Schek
Otthon a sivatagban
A piros színű sivatagi róka.
A HPN 1986-os BMW-je standardként szolgált a következő motorkerékpárok, így a Lac Rose koncepció számára.
A piros színű sivatagi róka.
Hangos az udvar. Eddy Hau kitolta az épületből az 1986-es sivatagi versenygépét és beindította a motort. Ez bizony hangos. Ez egy boxer motor. Az a bizonyos boxer, amellyel Eddy a Dakarra ment. De nem csak a motor erőteljes bőgése a különleges. A jelpiros színű gyári motor, amelyet a HPN gyártott és amely a Marlboro és az Elf logóit viseli, megjelenés szempontjából is élmény. Nem csoda, hogy ez szolgált modellként a 2016-os "Concept Lac Rose" motokerékpárhoz. A koncepció motorkerékpár, amely az R nineT Urban G/S elődje, megörökölte a tipikus rallyszélvédőt, a jellegzetes fényszóró maszkot és az elsőkerék-fedelet, a nagy üzemanyag-tartályt, valamint a rövid rally motorülést. A legendás, alpesi fehér alapú jelpiros szín és a 101-es rajtszám kötelező elem volt.
Megbízhatóan célba ér.
Eddy Hau 1986-ban kezdett a BMW Motorrad Páris-Dakar gyári csapatában.
Megbízhatóan célba ér.
"Nagy lehetőség volt számomra, hogy egy BMW-n versenyezhetek", mondja Eddy. "Miután már majdnem mindent elértem a terepi motorsportban, a Párizs-Dakar-rally volt a következő szint számomra. Ezt a kalandot valóban meg akartam élni, magam számára". A gyári csapat tagja lett Rahier és Loizeaux mellett. Az 1985. évi nyertes motorbicikli kissé módosított változatával kezdtek. Aktuális bajnokként Gaston Rahier azzal a célkitűzéssel kezdte el a versenyt, hogy megvédi bajnoki címét. De nem így történt. Gaston Rahier bukott és Eddy Hau mint a legjobb BMW motorversenyző a nyolcadik helyen végzett. "Lenyűgözött a GS megbízhatósága. Számomra az volt a legfontosabb, hogy megbízhassak a motorkerékpáromban", foglalja össze végül. Ezt a szezont követően a BMW átmenetileg kivonult a rally versenyzésből. De Eddy Hau lázba jött. 1988-ban újra indult a Párzis-Dakar-rallyn egy saját HPN BMW motorkerékpárral és azonnal címlapra került, miután megnyerte a Maraton-kategóriát.
























Boxer vagy egyhengeres motor
Az ötödik győzelem Dakarban.
Alfred Halbfeld, Berthold Hauser és Klaus Pepperl (balról jobbra) az R 900 RR Párizs-Dakar motorkerékpárral.
Az ötödik győzelem Dakarban.
10 év fog eltelni, mikor 1998-ban a BMW Motorrad visszatér a Párizs-Dakar rallyra. Időközben Dietmar Beinhauer átadta a motorsport irányítását Berthold Hausernek. Ezenkívül más alapvető változás is történt: az F 650 GS elérhető modellé vált. "Csak épp kikerült a piacra és megmutatta képességeit a rallyn", meséli Berthold Hauser. Az egyhengeres modell lényegesen könnyebb volt elődjeinél. Azonban nem volt képes megismételni azok sikereit. "Létezik egy íratlan törvény, miszerint először végig kell szenvedned és túl kell élned a Dakart, mielőtt egyáltalán a győzelemre gondolhatnál". Az F 650 GS a következő évben mutatta meg egyértelmű képességét a győzelemre: a francia Richard Sainct az F 650 GS nyergében ötödik alkalommal nyerte meg a BMW Motorrad számára Párizs-Dakart. "Ez nem csak a modell, hanem a teljes márka szempontjából nagyon jó volt".
Gálateljesítmény a millennium tiszteletére.
BMW Motorrad az R 900 RR motorkerékpárral versenyzett a 2001-ben utoljára megrendezett Párizs-Dakar rallyn.
Gálateljesítmény a millennium tiszteletére.
2000-ben a BMW mind az egyhengeres, mind az ikerhengeres motorját versenybe küldte. A siker elsöprő volt. Sainct megszerezte az összetett győzelmet az F 650 GS motorkerékpárral, Gallardo a második, Brucy pedig a negyedik helyen végzett. Lewis azonnal a harmadik helyen végzett az R 900 RR boxer motorral. "Ezek nagyon nehéz és nagyon érzelmes idők votak", összegez Berthold Hauser, "de egyetlen másodpercét sem akartam kihagyni". A 2001 szezont követően, amelyre a HPN három R 900 RR motorkerékpárt gyártott, a BMW Motorrad újra kivonult a rallysportból. Berthold Hauser összesen 17 évig volt a motorsportért felelős igazgató és 2016 végén ment nyugdíjba. "A GS régi napjai belevésődtek az emberek memóriájába", mondja. És nem csupán oda: az olyan utódok, mint a Lac Rose koncepció és az új Urban G/S mutatják, hogy a történet folytatódik. "Ez jó dolog. A nyolcvanas évek sikereivel feledhetetlen eszmei értéket hoztunk létre. De még ha a nagy sivatagi versenygépek az új szabályzások tükrében már a múlthoz is tartoznak, a Dakar boxer legendája a mai napig él".
Berthold Hauser